Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A Jobbiknak az antiszemitizmus és a rasszizmus képezi ideológiai alapját már a kezdetektől.
„Gadó János barátom Szombatban megjelent írását olvasva a hét végén nem bírok elmenni szó nélkül annak téves konklúziói mellett.
Gadó a Köves Slomó rabbi Echo TV-s interjúját főként azért kritizálja, mert Köves rabbi miközben a Jobbikot ekézte, Gadó szerint szó nélkül hagyja a kormány antiszemita vagy annak tűnő kilengéseit. Ezek közt Gadó kiemeli a kormány Soros elleni kampányát, melyek szerinte rájátszanak az antiszemita érzelmekre. És egyáltalán, miért nem dől be a Jobbik néppártosodási törekvésének miközben, írja Gadó, a kormányzó Fidesz vette át a Jobbik helyét a politikai paletta szélsőjobb oldalán.
Több ponton is hibás a Gadó-féle logika. Sorjában: